Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Tovább erősödött Svájcban az eddig is legerősebb pártnak számító jobboldali Svájci Néppárt. A hagyományosan EU-szkeptikus és bevándorláskritikus SVP közel 30 százalékot ért el, ami rekord eredménynek számít. A második helyen a Svájci Szociáldemokrata Párt (SP) futott be 19 százalék körüli eredménnyel, ami gyengébb korábbi támogatottságánál. A harmadik helyezett a jobboldali liberális FDP lett 16 százalékos eredménnyel. Svájcot egyébként hagyományosan egy minden nagyobb pártot magába foglaló szövetségi kormány irányítja.
A menedékjog jelentős szigorítását és az Európai Uniótól való távolodást követelő, jobboldali populista SVP a kétkamarás törvényhozás nagyobbik testületében, a kétszáz tagú Nemzeti Tanácsban 65 mandátumot nyert el, ami a párt történetében rekordnak számít – derült ki az sda svájci nemzeti hírügynökség előrejelzéséből. Az SVP korábbi legjobb szereplése 2007-ben volt, amikor 62 képviselői helyet sikerült szereznie. Négy évvel ezelőtt 54 mandátum jutott a pártnak.
A 26 kantonból eddig 13-ban születtek meg a végleges eredmények, míg 11 kanton esetében előzetes eredményeket közöltek. Az SVP-t alapító és az ország legbefolyásosabb és egyben legvitatottabb politikusának számító Christophe Blocher lányát, Magdalena Marullo-Blochert képviselővé választották az ország legnagyobb kantonjában, a kelet-svájci Graubündenben, amit sokan a francia szélsőjobboldali Nemzeti Frontot (FN) vezető Marine Le Pen felemelkedéséhez hasonlítanak.
A választások második helyezettje az előzetes adatok szerint – és az előrejelzéseknek megfelelően – a Svájci Szociáldemokrata Párt (SP), amelynek célja egy mérsékelt menekültügyi reform megvalósítása és az EU-val való szorosabb együttműködés. A párt pozíciója gyengült, ugyanis az eddiginél 3-mal kevesebb, azaz 43 mandátummal kell beérnie.
A jobboldal második legerősebb pártja, a szintén a bevándorlás korlátozásáért síkra szálló Szabadelvű Demokratikus Párt (FDP) az SVP-hez hasonlóan erősítette pozícióját, és az eddiginél 5-tel több, azaz 35 képviselői helyre számíthat a parlamentben.
A Zöldek nevű párt 4, míg a Zöld Liberális Párt (GLP) 6 helyet veszített az előzetes eredmények szerint.
A hivatalos eredmények közzététele hétfőn a korai órákban várható.
A vasárnapi választásokon a részvételi arány szokás szerint alacsony volt: az 5 millió szavazásra jogosult kevesebb mint 50 százaléka járult csak az urnákhoz.
Az alacsony részvételi arány hátterében az áll, hogy a sajátos svájci politikai rendszer szerint a parlament választja meg tagjai közül négy évre a végrehajtó hatalmat gyakorló szövetségi tanácsot, a hétfős kormányt, amelyben 1959 óta valamennyi nagyobb párt képviselteti magát, és konszenzussal hoz döntést. Az új törvényhozás december 9-én választja meg az új minisztereket.
A parlamenti voksolással az sem dől el, hogy ki lesz az ország vezetője (állam- és kormányfője egy személyben), őt és az alelnököt ugyanis évente, mindig egy évre választja a törvényhozás a kormány tagjai közül.